BTK-FÉK Nyíltnap
Tóth Kriszta 2005.04.03. 02:02
Lezajlott március 8-án az első BTK-FÉK Nyíltnap. A PTE-BTK Aulájában megtartott program célja elsősorban a FÉK népszerűsítése volt.
A Fiatal Értelmiségi Klub Bölcsészettudományi Tagozata még gyerekcipőben jár, hiszen csak 2004 szeptemberében alakult meg. Igaz, voltak már korábban is próbálkozások a karon a szervezet létrehozására, de ezek rendszerint hamvába holtak. Mindebből adódik, hogy a karon tanuló hallgatók többsége még csak nem is hallott a Fiatal Értelmiségi Klubról. Éppen ezért a BTK-FÉK első nyíltnapjának elsődleges célja nem a tagtoborzás volt, hanem a szervezet megismertetése a bölcsészekkel.
A 2004. március 8-án megtartott Nyíltnapon az érdeklődő hallgatók egy-egy pohár capuccino, illetve tea mellett megtudhatták, mit is takar valójában a FÉK fogalma, illetve miért érdemes az egyesülethez csatlakozniuk. Az érdeklődők közül ugyan viszonylag kevesen léptek be a tagok sorába - igaz, nem is ez volt a legfőbb célja a nyíltnapnak -, viszont annál többen regisztrálták magukat, jelezve, hogy a későbbiekben szívesen válnának ők maguk is "fékesekké".
A frissen belépett, illetve regisztrált tagjainkat egy-egy FÉK-es logóval ellátott öngyújtóval, a Zoltánokat, illetve a hölgyeket pedig külön meglepetéssel ajándékoztuk meg a Nyíltnap alkalmából.
|